2026. június 11., csütörtök

 Megyaszói és monoki diákok Erdélyben


Pályázat száma: HAT-KP-1-2025/1-000736


A pályázat kihirdetése után mindenki nagyon izgatottan készült erre az útra. Mi, kísérő

pedagógusok megterveztük az előkészítő órát, adtunk előzetes feladatot a gyermekeknek,

majd ezt beépítve az óra menetébe, megtartottuk azt. Minden gyermek lelkesen készült az

órára, mely teljes mértékben elérte a célját. Gyermekeink megismerték az anyaországtól való

elszakadás történetét, a jelenlegi életkörülményeket, a pályázat által megtekintendő

településeket és azok nevezetességeit.

Óriási izgalommal telve, 2026. március 10-én reggel a hetedik évfolyammal elindultunk

Korondra. A hosszú út során rengeteg szép látvány tárult elénk. Útközben megtekintettük a

Királyhágót, ahol olyan panoráma fogadott bennünket, amelyet otthon még nem láttunk. A

második megálló Bánffyhunyad református temploma volt. Itt Jakab Gyula parókus

lelkipásztor mesélte el a templom és közössége történetét. A fárasztó út után megérkeztünk

szállásunkra, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Mindenki elfoglalta a szobáját, jobban

megismerkedtünk a monoki diákokkal és a kolléganővel is.

A második napon rengeteg programunk volt. A Kalonda tetőn megtekintettük a faszénégetés

menetét. Ez a tevékenység az 1800-as évektől megélhetést biztosított az itt élő emberek

számára. Ezután Farkaslakára mentünk, ahol Tamási Áron szülőházát látogattuk meg,

meghallgattuk életútját, megtekinthettük személyes dolgait is. Innen a tiszteletére emelt

szoborhoz mentünk, amelyet megkoszorúztunk. Később kürtőskalácsot készítettünk, a helyi

mester jóvoltából és segítségével. A Kovács Kalács vállalkozás már járt Magyarországon is.

Megtudtuk, hogy a kalács tésztája teljesen egyedi. A gyermekek nagy lelkesedéssel láttak

hozzá annak sütéséhez, majd jóízűen fogyasztották el a finomabbnál finomabb

kürtőskalácsokat. A nap további részében Korondon töltöttük az időt, ahol a helyi sajt- lekvár-

és szörptermelőnél lehetőségünk nyílt a kóstolásra is. Nagyon ízletes ebédünk után a

Taplászműhelybe indultunk, ahol a gombafelhasználás folyamatát ismerhettük meg. A nap

végén a sófeldolgozó üzembe látogattunk, ahol a só előállításáról, felhasználásáról, jótékony

hatásairól kaptunk részletes tájékoztatást.

A harmadik nap első állomása Csíksomlyó Mária kegytemplom volt. A templomban közösen

imádkoztunk, megérinthettük a XVI. században készült és több, mint 2 méter magas Mária


szobrot. A templom barokk stílusa magával ragadott mindenkit. Végleges formája 1876 óta

áll. Következő állomásunk a Csíki Chipsgyár volt. Itt megismertük azt a folyamatot, melynek

során a burgonyából chips lesz. A nap végén az 1000 éves határhoz mentünk, amely mind

történetében, mind látványában lenyűgöző volt. A vasúti őrházat távolból tekintettük meg.

Megnéztük a régi nagy Magyarország megyéinek nevével ellátott kopjafákat is.

A negyedik napon Székelyudvarhely szoborparkját néztük meg valamint a Patkónak nevezett

téren csodáltuk meg a fémből készített katona szobrát is. Megtudtuk, hogy a szobor jelképezi

azt, hogy a katonák lőszer hiányában sem hátráltak meg, hanem a harcot tovább folytatták a

fegyver mechanikus felhasználásával. Ez a szobor az I. világháborúban elesett hősi halottak

emlékét őrzi. Ezután Kőrispatak felé vettük utunkat, ahol a Szalmakalap Múzeumban kiállított

tárgyakat néztük meg. Szőcs Lajos, a múzeum alapítója mindent elmondott nekünk a szalma

felhasználásáról, valamint be is mutatták annak folyamatát. A gyerekeknek lehetősége volt ezt

ki is próbálni. Megnéztük a Csodakutat is, majd a régi malom épületében kaptunk

tájékoztatást arról, hogyan lesz a búzából liszt. Délután Bözödújfaluba mentünk, ahol az

elárasztott falu történetét ismerhettük meg, a falu lakóinak emlékére létrehozott parkot

látogattuk meg. Itt imádkoztunk, majd elénekeltük közösen a Himnuszt. Visszafelé

körbeutaztuk Bözödújfalut, ahol a vízzel elárasztott falu látványa meghatotta a gyerekeket is.

Vacsora után a helyi Művelődési Házban egy folklór esten vettünk részt. Elvarázsolódtunk,

hiszen fúvósok adtak elő zeneszámokat, majd táncházi előadást is láthattunk. Itt is elénekeltük

a Himnuszt és a Nélküled című zeneszámot, amely minden emberben a nemzeti összetartozás

érzését ébreszti fel.

Az ötödik nap is nagyon tartalmasan telt. Látványvilág tekintetében a legkiemelkedőbb

élményben volt részünk. A Bucsinon keresztül utazva értük el a Gyilkos-tó területét, ahol a

jelenleg befagyott tó keletkezését ismerhettük meg. Az 1800-as évek első negyedében

kialakult tónak a valós története nyilván földrajzi és geológiai alapokon nyugszik, de nagyon

jó volt hallgatni a kialakulásáról szóló legendát is. A nagy hónak minden gyermek örült, ki is

használtuk a lehetőségeket. Ezután a Békás-szoros következett, ahol közel 2 km-es sétát

tettünk, mely során a látvány teljesen elragadott mindenkit. Ez a hely három részből áll: Pokol

kapuja, Pokol tornáca és a Pokol torka. A séta mindenkiben kettős érzelmeket keltett: a felénk

emelkedő és szűk helyet adó sziklák, fenyők szinte félelmet parancsoló módon „kísértek”

bennünket, másfelől nagyon izgalmas, szinte mesébe illő hangulata is van.

A hatodik és egyben utolsó nap is nagyon izgalmas, látványban és programokban bővelkedő

volt. Szovátára utaztunk a Medve-tóhoz, melyről megtudtuk, hogy a nevét a formájáról kapta,


mert egy kiterített medvéhez hasonlít. Valamint azt is meghallgattuk, hogy egy sókarszton

keletkezett, ami a tó különlegességét adja. A világ legnagyobb heliotermikus tavaként tartják

számon.

A hazaúton is rengeteg gyönyörű látnivaló tárult elénk, hiszen mind Marosvásárhely, mind

pedig Nagyvárad látnivalói is káprázatosak.

A napi programokon túl a szálláson töltött idő is hasznosan telt. A gyermekekkel játszottunk,

beszélgettünk, felidéztük a nap látványosságait, eseményeit. A gyermekek a szobák rendjére

naponta ügyeltek, amelyet rendszeresen ellenőriztünk. Az étkezések nagyon változatosak,

bőségesek voltak. Új ízekkel ismerkedhettünk meg.

Az idegenvezetőnk maximálisan felkészült. Minden kérdésünkre válaszolt, kedvesen,

könnyen érhetően ismertette gyermekeinkkel Erdély különlegességeinek történetét.

Az utolsó este a közös beszélgetésé és a készülődésé volt.

Összességében elmondható, hogy életre szóló élményben volt részünk. Rengeteget tanultunk,

gyönyörű tájakat láttunk s talán még jobban összekovácsolódtunk. Örömmel tudatosítottuk

magunkban, hogy bár Magyarország határát átléptük, mégis otthon voltunk.

Köszönjük a lehetőséget!


Ferencz-Szabó Kinga, Kékedi Renáta, Orosz Gáborné – Megyaszó

Szajkó Klaudia – Monok

2020. június 9., kedd

2020.06.09. Kedd Földrajz 7.a és b osztály
A tankönyv 180-203. oldalig a hátralévő leckéket olvassátok el és töltsétek ki a hozzájuk tartozó munkafüzeti oldalakat!

2020. június 8., hétfő

2020. 06. 08. Hétfő Angol nyelv

Az eddig tanult szavak és kifejezések ismétlése, gyakorlása. Olvasás és fordítás gyakorlása a tankönyv segítségével. Nyelvtani szerkezetek ismétlése.

2020. június 4., csütörtök

2020.06.05. Péntek Kémia 7.a

Kedves Gyerekek!

A tankönyvetek 67. és 68. oldalán található egy érdekes olvasmány.
Ha van kedvetek olvassátok el.
2020.06.04-2020.06.05.    Csütörtök -Péntek    Testnevelés    7.a 


Kedves gyerekek!Végezzétek el a következő gyakorlatokat!









2020.06.04-05. csürörtök-péntek

Kedves Gyerekek!
A csütörtöki és a pénteki napokon szabadfoglalkozás keretében sportoljatok, mozogjatok a kedvetek szerint!
Jó időtöltést!

Zoli bácsi

PÉNTEK, 06.05. BIOLÓGIA 7. a osztály


PÉNTEK, 06.05.   
BIOLÓGIA 7. a osztály

Sziasztok Gyerekek!
Nem sok időnk van a tanévből, ezért most ismétlés jön!
A tankönyvi kislexikonban 147.-152. oldalig meghatározott fogalmak alapján kezdjétek el az év végi ismétlést, rendszerezést. Ezeket a fogalmakat, ezeket olvassátok át, esetleg lapozzatok vissza a leckéhez, és a munkafüzet 94. oldalán kezdődő feladatokat próbáljátok meg megcsinálni!
Jó tanulást kívánok!

2020.06.05. Péntek Német nyelv 7.ab osztály
A tankönyv 69. oldalán lévő képek mindegyikéről írjatok 2-2- mondatot (6 kép, 6x2=12 mondat, nem túl bonyolult...)!! Küldjétek!!!

2020.06.05., péntek Magyar irodalom 7.a osztály


Hangos olvasás gyakorlása…
A tankönyved 196. oldalától a 205. oldalig találsz néhány írást (Gyurkovics Tibor: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem; Tasnádi István: A kőmajmok háza; Vámos Miklós: Pofon)
Válassz közülük egyet, olvasd végig! Ügyelj a szöveghű olvasásra, kiejtésre, hangsúlyozásra!😉

2020. 06.04. Fizika 7 a- b.

Az éves munka összefoglalása

Olvasd el a tankönyvben a tanult témakörök összefoglalásait!

Tervezz egy 7. osztályos fizika tankönyv borító oldalt!

Használd a tankönyv rajzait, kulcsfogalmait!
Várom az elkészített borítók fényképeit! Jó munkát!

Online gyakorlási lehetőségek

Fizikai mennyiségek: https://learningapps.org/2223743
Fizikai számítási képletek - 7-8. osztály: https://learningapps.org/2223866

2020.06.04. Csütörtök Matematika 7 a- b.

Összefoglaló feladatok    

Töltsd ki a táblázatot


1. négyzet
2. négyzet
Négyzet oldala
8 cm

Négyzet kerülete

28 cm
Négyzet területe

                              









   2. A kert téglalap alakú, kerítésének hossza 126 méter hosszú, egyik oldala
33 méter. Számítsd ki a kert területét? 

3. A téglalap alakú üzlet méretei 50 m és 28 m. Hány vásárlót engedhetnek be egyszerre a koronavírusos megszorítások alatt, ha 1 személyre 25 m2-t kellett számolni!


2020.06.04. csütörtök 7.a Ének

Az eddig tanultak ismétlése, rendszerezés.
Nézd meg az alábbi videókat.
Népdalelemzés
Magyar népzene-gyűjtés:
Magyar népi hangszerek: „Síppal, dobbal..!
Népi hangszerek: citera, cimbalom, hegedű, tekerő, furulya, duda

2020. 06. 05. Angol nyelv

Kedves Gyerekek!

Oldjátok meg a következő feladatot:
Néhány mondatban jellemezd magad. (What do you look like?)
Külső- és belső tulajdonságokat is lehet írni!
Jellemezd egyik osztálytársad vagy a legjobb barátodat! (néhány mondatban)

2020.06.04., csütörtök Magyar irodalom 7.b osztály


Hangos olvasás gyakorlása…
A tankönyved 196. oldalától a 205. oldalig találsz néhány írást (Gyurkovics Tibor: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem; Tasnádi István: A kőmajmok háza; Vámos Miklós: Pofon)
Válassz közülük egyet, olvasd végig! Ügyelj a szöveghű olvasásra, kiejtésre, hangsúlyozásra!😉


2020.06.04., csütörtök Magyar nyelvtan 7.a osztály


Tagold szavakra a következő egybeírt mondatokat! Írd le őket szépírással, helyesen a füzetedbe!!! Ma délután 17 óráig küldd el!!!
Miután leírtad a 9 mondatot egymás alá, válassz közülük egyetlen mondatot, és elemezd a tanult módon!!! Csak 1 mondatot kell elemezned, válaszd a számodra legkönnyebbet!😉

Afalonáthallatszottabeszélgetés.

Mimegszerettükvolnanézni.

Atanúsegítetteabírómunkáját.

Ajelenlévőkmeggyőzték.

Amiattazokhatározót,avégettnévutóacélhatározótfejezikiazelőtteállónévszóvalegyütt.

Abúcsúbancsakbizsutkínáltakazárusok.

Májusbanmárjavábanzöldellatáj.

Ügyesendolgoztál!

Egészéveskitartómunkádértdicséretetérdemelsz!

2020. június 3., szerda

2020.06.02.-2020.06.03.      Kedd-Szerda    Testnevelés     7.a



Kedves gyerekek!Játszatok egy kicsit !Válasszatok színes edzésprogramot!

Jó munkát kívánok!


   


2020.06.03. szerda

Kedves Gyerekek!
A mai nap az alternatív sportoké. Kerékpározás, rollerezés, görkorcsolyázás vagy gördeszkázás a feladat. Akár mindegyiket is csinálhatod! 😃 Legalább 20 percig végezd valamelyik sportot! Ha mincs eszközöd az sem baj, akkor menj el kocogni. Ne érintkezz senkivel!!!!
Jó munkát kívánok!
Zoli bácsi

2020.06.03. Szerda Matematika 7 a- b

Ismétlés
Terület és kerület
Mértékegységek átalakítása

1. Az út mellett az ábrán látható tábla áll. Továbbmehetnek-e azok az autók, amelyek magassága:

a) 328 cm     b) 15 dm   c) 1187 cm            d) 227 cm

e) 10 dm 89 cm    f) 1 m 96 dm 

Húzd alá a helyes válaszokat!         
                                  
2. Válaszd ki a legvalószínűbb választ: (húzd alá)
a) Az újságpapír szélessége: 3 cm,   3 dm,     3 km
b) Egy kosárlabdázó magassága: 1 km, 100 cm, 2000 mm
c) Egy új ceruza hossza: 19 mm, 19 cm, 56 cm
d) Egy bevásárló körút hossza: 5 mm, 5 cm, 5 km

3.  Hány matematika tankönyvet kell egymás mellé tenni, hogy körülbelül egy métert kapjunk?

4. Alakítsd át!

4 m =
cm
3490 m =
km
14 dm =
m
38 mm =
m
86,2 cm =
dm
0,45 m =
mm
1,6 m =
cm
3,5 km =
m
2,6 km =
m
35,4 cm =
mm

5. Egészítsd ki a megfelelő mértékegységekkel

6 m = 6 000
0,08 km = 800
0,5 km = 500
3 000 mm = 30
7,5 km = 7 500
300 cm = 0, 003